Rólam


Ez a szépség itt a képen, természetesen nem én vagyok. Ő Puszi, a vizsla-lány. 🙂
Alimli és egy magyar vizsla hölgy „egyéjszakás” kalandjának gyönyörűséges eredménye.
Én Nagy Bíró Gabriella vagyok és bemutatkozó oldalamon is szeretettel köszöntelek!


Egészségfejlesztő mentálhigiénikusként végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Itt a tudomány mellett bepillantást nyertem számos alternatív terápiás kezelési módba és a képzés során néhány nem konvencionális gyógymóddal is megismerkedtem, többek között ennek okán (is) aposztrofálom magam holisztikus terapeutaként. Ezen ismeretek egy részét beépítettem és alkalmazom a kisállat-kezeléseknél is.
Az évek során megismerkedtem különböző energetikai kezelésekkel és elsajátítottam többféle „emberi” masszázstechnikát, emellett elvégeztem a terápiás kutyamasszőr képzést is.


Szinte egész eddigi életemben emberekkel foglalkoztam és az elmúlt évtizedekben rengeteg szomorúsággal, fájdalommal, sérült emberrel találkoztam és besokalltam. Úgy éreztem megfullaszt mindaz, amiben és ahogyan élek. Szinte mindent hátrahagytam, ami addig egzisztenciális és fizikai biztonságot nyújtott és 2012-ben a férjemmel és az állatainkkal beköltöztünk vagy kiköltöztünk(?) a Zselici erdőbe, ahol csak a vadak voltak a szomszédaink. A kerítésen belül pedig bárányok, kutyák, cicák, mókusok és mindenféle más apróság (kígyók-békák, tücskök-bogarak) voltak a lakótársaink.

Aztán egy újabb hatalmas fordulat következett az életemben 2020-ban.
Visszaköltöztem szülővárosomba, Békéscsabára.


Terápiás kutyamasszázzsal és
kisállat-rehabilitációval foglalkozom. 
Elsősorban mozgásszervi problémával rendelkező (sérült, műtött, beteg, öreg) kutyákon igyekszem segíteni, de vannak egészséges (sportoló, vadászó és csak úgy simán egy kis kényeztetésre vágyó) “vendégeim” is.


A Magyar Állatorvosi Kamara 2016.02.03-án kiadott szakmai állásfoglalása alapján a terápiás kutyamasszázs olyan tevékenységnek minősül, amely (igazolt végzettséggel) az állat-egészségügyi szolgáltatás része. A masszázsterapeuta az állatorvos által felállított diagnózis alapján dolgozik.
A terápiás kutyamasszázs a fizioterápiás kezelések része, ezen belül is a mechanoterápiás módszerekhez tartozik (gyógytorna és masszázs).
A mechanoterápiás kezelések közül a trakciós- (nyújtás) és masszázs-kezeléseket jogosult végezni a terápiás kutyamasszőr.


Egyéb tevékenységeim, „munkáim” (amiket talán nem is lenne szabad munkának hívni, hisz inkább hobbi, mint munka), nagyon jól kiegészítik egymást. Részben, bár egyre kisebb mértékben továbbra is foglalkozom emberekkel. A legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a hozzám fordulókat, akár fizikai, akár lelki eredetű problémával keresnek meg, de egy ideje már az állatoké a főszerep, úgyhogy manapság (kevés kivételtől eltekintve) leginkább négylábúakat masszírozok. 🙂


Tevékenységeim másik iránya a kézművesség. Bár a kutyákkal való foglalkozás önmagában is nyugtatólag hat rám, 😀 de az alkotás, az teljesen más! Az olyan elmerülök magamban-típusú dolog, nagyon szeretem. Sokféle technikával dolgozom: festek, ékszereket készítek, nemezelek, varrok. Ami azonban kapcsolódik a négylábúakhoz, hogy szappanokat készítek és mindenféle kencéket kotyvasztok. Saját használatra csakis saját készítésű szappant és krémeket használok, de a kutyáimnál is! Saját készítésű szappannal fürdetem őket és tappancs-, meg nóziápoláshoz is saját készítésű krémeimet veszem elő.


Keress bátran, ha úgy érzed segíthetek…